kábé öt és fél hós hírek

Kristóf határozottan négykézláb áll. Egy pár napja már hezitáltam, hogy ez kimondható-e, de tegnap este óta szerintem már semmi túlzás nincsen benne. Különféle konkrétan körül nem írható mozdulatokkal mindenféle helyváltoztatásra képes, ha van valami motiváció. Mondjuk egy érdekes tárgy, avagy egy sokat ígérő testrész.

Ezenkívül egyre nyálasabb a kiskölyök, támadnak a fogak, tegnap már kapott homeopátiás bogyókat is rá, és nem tudom, hogy amiatt-e, de utána elaludt egy kicsit. Határozottan fellélegeztem, sok nekem órák hosszat hallgatni úgy a nyűglődését, hogy nem vagyok képes megvigasztalni.

Kristóf gyönyörűen tartja magát hasonfekvésben. Olyan aranyosan tolja fel a fejét, mintha fekvőtámaszozni készülne, meg a lába is felfelé kalimpál közben, sőt, időnként kezét-lábát egyszerre emeli magasba, ami meg már egyenesen tornaórai mutatvány. Képtelenség, hogy nem rakok fel képet róla. De sajnos ezzel az ügyességével párhuzamosan napi két-háromszor okádja tele a szőnyeget, úgyhogy pillanatnyilag nem vagyunk fotóképesek. Hamarosan irány a tisztító, és majd akkor jön a fénykép is.

színház és tisztított vaj

Ha szomorú, akkor übü, ha vidám, akkor ghi.

kis utánzó

Már több apróságot tekintve megállapítottam, Kristóf nagyon hasonlít az unokatesójára. Az első, még magzatmázas fotójukat konkrétan össze lehetne keverni, a gyarapodási ütemük, az a lelkesedés, ahogy a kajára vetik magukat, mind nagyon hasonlóak. (És valljuk be öthónaposan egyéb szokások még nemigen vannak.) Most úgy tűnik, még egy bizonyíték van a rokonságra: Kristóf ugyanúgy a csücsizéssel nyugtatja magát, mint Dani. Ha már végképp képtelenség megnyugtatni, mert mondjuk valaki tüsszentett egy hangosat, akkor csak kezébe nyomok egy bármilyen textíliát, két kézzel megragadja, plusz az egyik hüvelykujját a csücsivel egyetemben bedugja a szájába, és onnantól béke van. Milyen egyszerűen működik ez a gyerek!

kis éhező

Rájöttem, hogy Kristófot az utóbbi hetekben éheztettük. A sok nyűglődés meg bömbölés minden bizonnyal az éhség következménye volt. Szívesen szoptattam volna én, de minden érdekelte, percenként ötször forgatta a fejét, öt percnél tovább nem kötötte le az evés, így aztán valószínűleg fogyhatott a tejmennyiség. Az valamennyit segített, hogy megpróbáltam ingermentes környezetben etetni, azaz Doreszt halló- és látótávolságon kívülre szorítani, amikor csak lehetett, de sajnos nem lehetett elég gyakran. Az orvos ugyan azt mondta, jó lenne kizárólag anyatejnél maradni 6 hónapos koráig, de engedélyt kaptunk, hogy kipróbáljuk a tejpépeket. Kristóf azóta zabál. És zabál. És zabál. Olyan mennyiségeket nyom be egyetlen alkalommal, amiket Doresz annakidején két-három nap alatt... köpött vissza. A nyaralás alatt csak amikor meglátta a kis csészét, amibe kikevertük neki a pépet, már üdvrivalgásban tört ki. Ennek örömére üveges bébiételt is kóstoltattunk vele, és egy vacsorára az üveg egyharmadát fogyasztja el széles jókedvvel. Úgyhogy a gyereknevelés új örömei tárulnak fel előttem: ezek szerint az étkezés nem feltétlenül idegbaj, nem feltétlenül lesz sárga és zöld foltos a fal, a padló, valamint anya és gyermek teljes ruhatára. És a bónusz, hogy mióta egyéb kajákat is kap, valahogy a szoptatáshoz is több türelme van. Azt persze némileg túlzásnak tartom, hogy amikor meglátja a tányéromat, olyan elánnal nyúl bele és úúúúgy nézi a rajta lévőket, mintha háborús szükség lenne, és én előle enném el az utolsó falatokat.
Látszik is a sok evés, Kristóf kábé duplaakkorának tűnik az autósülésben, mint mikor elindultunk nyaralni.

száraz tények

Kristóf ezennel megduplázta a születési súlyát, azaz 6,9 kg. Ezt a súlyt pedig úgy mozgatja, hogy csak na, forog ide-oda, és a kúszást próbálgatja.

kis orális

Kristóf, ez a kis gömböc, azzal lep meg minket az utóbbi hetekben, hogy akkor boldog, ha van valami a szájában. Oké, hogy minden okos könyv szerint ez a normális, de valahogy Doresz annyira kerülte a szája és egyéb tárgyak közötti mindennemű kapcsolatfelvételt, hogy számunkra az lett a normális, és amit mostanában látunk, az a szokatlan.
Ha lefekszik, szájába gyűri az alatta lévő lepedőt. Akkor is, ha amúgy feszesen be van tűrve - megoldja. Szájába veszi a játékot, ami fentről lóg a játszószőnyegén. Ha nem megy, mert mondjuk nem ér el odáig, akkor cibálja és ideges. Imádja a fogínyvakaróját, bizony, ilyen is van neki, ez a fő napi jutalom számára, hogy vakarászom az ínyét. Doresz szerintem annakidején minimum kiszaladt volna a világból, ha ilyet tettem volna vele, habár járni nyilván nem tudott. A múltkor csak úgy poénból szájába dugtam - mármint Kristófnak - egy szelet pizzát. És nagyon gyorsan kellett kapcsolnom, nehogy leharapja. Látszott, zokon vette, hogy elvettem a beígért finomságot. Ha pedig semmi nincs, akkor a kezét nyomja az arcába, de nem ám csak egy ujjat, hanem az egész öklét. Ugyanakkor - gondolom, rájött, hogy a túl sok evésnek hányás a vége - a mellenlógás nem kedvenc sportja, és csak addig űzi, amíg feltétlen muszáj.
Komolyan úgy tűnik nekem, hogy amikor valamit mutatok neki, szájjal tapintva akarja megismerni.
Mellesleg pedig, mivel mostanában többször szoptatás után is éhesnek tűnt, próbaképp tejmentes pépet is applikáltam a bébihúsba, amit egyrészt fintor nélkül tűrt, márészt le is nyelte, harmadrészt pár kanál után nagyra nyitotta a száját és két kézzel irányította a kanalat bécsi kapu méretű szájába. Azt hiszem, dúl az orális fázis.