kis orális

Kristóf, ez a kis gömböc, azzal lep meg minket az utóbbi hetekben, hogy akkor boldog, ha van valami a szájában. Oké, hogy minden okos könyv szerint ez a normális, de valahogy Doresz annyira kerülte a szája és egyéb tárgyak közötti mindennemű kapcsolatfelvételt, hogy számunkra az lett a normális, és amit mostanában látunk, az a szokatlan.
Ha lefekszik, szájába gyűri az alatta lévő lepedőt. Akkor is, ha amúgy feszesen be van tűrve - megoldja. Szájába veszi a játékot, ami fentről lóg a játszószőnyegén. Ha nem megy, mert mondjuk nem ér el odáig, akkor cibálja és ideges. Imádja a fogínyvakaróját, bizony, ilyen is van neki, ez a fő napi jutalom számára, hogy vakarászom az ínyét. Doresz szerintem annakidején minimum kiszaladt volna a világból, ha ilyet tettem volna vele, habár járni nyilván nem tudott. A múltkor csak úgy poénból szájába dugtam - mármint Kristófnak - egy szelet pizzát. És nagyon gyorsan kellett kapcsolnom, nehogy leharapja. Látszott, zokon vette, hogy elvettem a beígért finomságot. Ha pedig semmi nincs, akkor a kezét nyomja az arcába, de nem ám csak egy ujjat, hanem az egész öklét. Ugyanakkor - gondolom, rájött, hogy a túl sok evésnek hányás a vége - a mellenlógás nem kedvenc sportja, és csak addig űzi, amíg feltétlen muszáj.
Komolyan úgy tűnik nekem, hogy amikor valamit mutatok neki, szájjal tapintva akarja megismerni.
Mellesleg pedig, mivel mostanában többször szoptatás után is éhesnek tűnt, próbaképp tejmentes pépet is applikáltam a bébihúsba, amit egyrészt fintor nélkül tűrt, márészt le is nyelte, harmadrészt pár kanál után nagyra nyitotta a száját és két kézzel irányította a kanalat bécsi kapu méretű szájába. Azt hiszem, dúl az orális fázis.

Ideje már írni Kristófról, tegnap meg ma úgyis ő volt a főszereplő itthon.
Elsőre a száraz adat, kaja után 6630 grammot nyomott, ami azt jelenti, hogy hízik ő, csak már korántsem olyan gyorsan, mint eddig. Most ezen lehet agyalni, vajon normális-e vagy kevesebb tejhez jut, mint szeretné, én is ezt teszem folyton, de egyelőre úgy tűnik, nem annyira éhes, mint amilyen rossz ízű a tápszer. (Merthogy kíváncsiságból csináltam neki egy adagot, de se pohárból, se cumiból, se kiskanálból nem csúszott le.)
Volt pár nehéz napunk, ezt most nem úgy írom pl. 1.-ben, mint általában a kismamák, hanem úgy, hogy neki rossz napjai voltak, minek következtében nekem és Doresznak is. Kristóf ugyanis nyöszörgött egyfolytában vagy két napot, és nem tudtam rájönni, hogy miért. Első gondolatom az időjárás volt, meleg is, fülledt is, eső előtti nyomiság, ami végülis egy felnőttet is megkínoz. A második a "vajon éhes-e", de aztán ezt kizártuk a tápszerkísérletekkel, a harmadik pedig a fogzás. Erre még lehet is esély, hiszen az ínymasszírozásra nagyokat vigyorog, csak hát mégsem lehet egész nap a szájában a kezem, úgyhogy ezt csak különleges jutalomként alkalmazom.
Lényeg az, hogy a kis nyűgös királyfiú eléggé megnehezítette a létezést itthon. Karban is sírt, nyöszörgött, de azért letenni mégsem akartam, hogy még magányosnak is érezze magát egyéb nyavalyái mellett.
Hogy az ezzel járó háttérbe szorítottságot elégelte-e meg Doresz vagy szimplán ügyetlen volt, nem tudni, de tegnap délben legurította/lehúzta Kristófot a kanapéról. Mindenesetre eléggé megijedtem, Dani meg aztán főleg, úgyhogy a biztonság kedvéért bevittük a klinikára. Csináltak róla röntgent, meg belenéztek a szemébe is (már mint elég mélyen), de szerencsére semmi baja.
Ennek örömére, mert gondolom tetszett neki a gurulást követő súlytalanság, ma már nagy távolságokat tett meg a szőnyegen gurulva. A kanapé mint tartózkodási hely mostantól megszűnt biztonságosnak lenni. Mondjuk az a baj, hogy a szőnyeg sem az, ha Doresz a közelben tartózkodik. Ki kell találni valamit sürgősen...

Ez meg aztán igazán régi kép

kávézóban

Ez már vagy egy hónapja volt, de azért fölteszem...

esti séta

Kristóf itt folytatja