Kristóf azzal tölti szabadidejét, hogy fogat növeszt. Ugyan még egy sincs neki úgy igazán kinn, de már négy hónapos kora óta látszik két határozott fehér pöttyöcske egymás mellett az alsó ínyén. Már napok óta lényegében egy kínlódás az élet, egybefüggő bőgés, ordítás, amelyet néha oázisként szakítanak meg az alvás rövid percei. Óráit semmiképp nem mondhatok - még éjszaka sem. Este menetrend szerint óránként ébred, igazából kizárólag szenvedés céljából, mert szopásra csak ritkán adja a fejét, cserébe viszont dobálja magát, sír, de legalább nyöszörög, hogy még azon is aggódnom kelljen, vajon Doresz felébred-e a zajokra. A kiságyban altatás csak az első alvási periódusban sikerül, akkor se mindig, pedig már reméltük, hogy az új lakásban közös szobában alhatnak a gyerekek. Mondjuk annyi előrelépés történt, hogy közös szobában van az ágyuk.
A nappalok nagyjából úgy zajlanak, hogy Kristóf sír, kivéve ha épp
1. Doresz nevetteti mindenféle játékokkal
2. Én hordozom (lehetőleg táncolva)
3. Eszik
Igen kivételes esetekben a babakocsiban is hajlandó elszundítani illetve csendben maradni éber állapotban, de ugyebár a négy fal között mégsem babakocsizhat egész álló napot. Főleg, mert nem bírnám felcipelni a babakocsit az emeletre.
Nem az, hogy az idegeim rongyosak. Még csak nem is az, hogy trehány anyának érzem magam, amikor mondjuk lerakom úgyismindegy alapon. De spec a költözési dobozok emelgetésében amúgy is megviselődött derekam ma délutánra bemondta az unalmast. Még az a szerencse, hogy nem szokott érdekelni, ki mit gondol rólam. Most például a szomszédok véleménye nem érdekel.
Megvan amúgy a magyarázat erre a renitens viselkedésre. Ma láttam, hogy az eddigi két fehér pötty mellé egy harmadikat is növesztett a kiscsákó. Várom már az áttörést, az a nap biztos a legrosszabb lesz eddigi életem során, de legalább látszana már a vége.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése