2009. szeptember 10., csütörtök
Bölcsis jel
Vajon ha a "nemzetiszínű zászló" jelet választotta volna tegnap, akkor ma kimondja, hogy "emzetiszínű ászló"? Mert azt tényleg mondja, hogy "abda".
2009. szeptember 8., kedd
Újdonsült bölcsis
Már második napja ismerkedik Kristóf a bölcsivel - és mondhatom, tetszik neki.
A gondozónők közül az egyiket Dórinak hívják - teljesen meg volt hatva, hogy Kristóf állandóan azt hajtogatta, hogy "Dóli, Dóli". Persze kiábrándítottam - Kristóf az utóbbi időben Doreszt nevezi Dólinak. Gondolom, csak eszébe juthatott a nővére. (Egyébként mostanában egyre több jelét adja, hogy hiányzik neki Doresz, ha épp nincs otthon, vagy reggel, amikor még alszik. Nem egyszer fel is ébreszti, amikor megelégelte a testvértelen állapotot.)
A bölcsi egyébként kinti játékokkal nagyon jól fel van szerelve: rengeteg labda, minden gyereknek jut kismotor, remek mászóka, kerti ház, homokozó, minilibikókák, fűnyírók, ugrálós labdák. Kristóf is elég hamar rákapott a labdázásra, beállt bandázni is, a végén meg csajozott is egyet, helyesebben kettőt. Mondjuk egyelőre nem volt nagy sikere, ezek a lányok nem annyira szeretik, ha ki akarja valaki szúrni a szemüket és kitépni a hajcsatot a hajukból. Nem is értem.
Kristóf nem egy határozott alkat, első napon nem sikerült jelet választani magának. Hezitált a szív, a labda és a perec között. Végül a második napon a labda mellett kötött ki, aminek szívből örülök.
Holnap azt is kipróbáljuk, hogy tűri, amikor rövid időre egyedül hagyom az oroszlán barlangjában.
A gondozónők közül az egyiket Dórinak hívják - teljesen meg volt hatva, hogy Kristóf állandóan azt hajtogatta, hogy "Dóli, Dóli". Persze kiábrándítottam - Kristóf az utóbbi időben Doreszt nevezi Dólinak. Gondolom, csak eszébe juthatott a nővére. (Egyébként mostanában egyre több jelét adja, hogy hiányzik neki Doresz, ha épp nincs otthon, vagy reggel, amikor még alszik. Nem egyszer fel is ébreszti, amikor megelégelte a testvértelen állapotot.)
A bölcsi egyébként kinti játékokkal nagyon jól fel van szerelve: rengeteg labda, minden gyereknek jut kismotor, remek mászóka, kerti ház, homokozó, minilibikókák, fűnyírók, ugrálós labdák. Kristóf is elég hamar rákapott a labdázásra, beállt bandázni is, a végén meg csajozott is egyet, helyesebben kettőt. Mondjuk egyelőre nem volt nagy sikere, ezek a lányok nem annyira szeretik, ha ki akarja valaki szúrni a szemüket és kitépni a hajcsatot a hajukból. Nem is értem.
Kristóf nem egy határozott alkat, első napon nem sikerült jelet választani magának. Hezitált a szív, a labda és a perec között. Végül a második napon a labda mellett kötött ki, aminek szívből örülök.
Holnap azt is kipróbáljuk, hogy tűri, amikor rövid időre egyedül hagyom az oroszlán barlangjában.
2009. augusztus 11., kedd
2009. július 26., vasárnap
Gyerekkínzás - avagy a budakeszi vadasparkban jártunk
Azt hittük, hogy remek élményt fogunk biztosítani a gyermekeknek, amikor reggel eldöntöttük, hogy ma - Anna és Peti nyomán - a Budakeszi Vadasparkba megyünk kirándulni, ezzel szemben akaratunkon kívül gyerekkínzást követtünk el. Minden a muflonnál kezdődött. Békésen nézegettük, békésen nézegetett, amikor egyszer hirtelen közölnivalója támadt - mármint a muflonnak - közvetlenül a kerítés mellett, miközben Kristófra szegezte spirálos szarvakkal szegélyezett tekintetét. Azt mondta meeeeeeeeeúúúúúúúúú. Kristóf erre azt mondta: oáááááááááááááá. Hosszú percekig üvöltött, szemében jeges rémület, amihez hasonlót nyilván az ősgyerek érezhetett, amikor ráüvöltött az ősoroszlán.
A szemben lévő ketrecben amerikai bölények legelésztek békésen. Kristófra már csak a megpillantásuk is sokkolóan hatott, újabb tízperces bőgés. Az sem segített, amikor a kerítéshez közelebb lépve próbáltam megmutatni neki, hogy van ám a bölénynek is gyereke - végtére is a gyerekbölény is nagyjából háromszor akkora volt, mint ő.
Természetesen az őzikesimogatóba is bemerészkedtünk, még ha térdig kellett is gázolni a kis ürülékgolyócskákban. Mondanom sem kell, hogy Kristóf ezt is végigrettegte. Itt sajnos még a babakocsiban sem lehetett biztonságban, mivel a narancsásrga szín eléggé bevadította az egyik legfélelmetesebb külsejű (éppen vedlő) állatot. Amikor a legkisebb őzgida barátságosan közelíteni próbált Kristófhoz, úgy döntöttünk, hogy jobb, ha elhagyjuk az állatsimogatót.
Külön megtiszteltetésnek vettük, hogy a legnagyobb aganccsal rendelkező szarvas hajlandó volt figyelmet szentelni az általunk bedobott fűgombóckáknak (hivatalos zooeledel). Nem így Kristóf, aki azonnal sírógörcsöt kapott, ahogy meglátta közeledni az agancsokat a kerítés felé. A zergéknél ugyanez volt a helyzet. Az egyedüli állat, amitől nem félt állatkerti körútunk első felében, a kilátó alatt magát békésen tisztogató cica volt. Azt akár órákig is elnézegette volna, ha nem unjuk meg előbb.
Aztán persze a gólya és vadkacsa is megnyerte tetszését, még kövekkel is megpróbálta megdobálni szegény állatokat, mire inkább elhagytuk a körletet. A farkas is szimpi volt neki, gondolom, azt hitte, kutya, egyéb indokot nem tudok elképzelni, hogy az ártalmatlan növényevőktől halálra rémült, az igazán veszélyes ragadozót meg havernak tekintette.
Persze a horror csúcsa a háziállat-simogató volt, azon belül is a szürkemarha, de annak megpillantása után már a mangalica és a fehér szamár is - pláne, miután valamelyik hangot is adott ki - hosszú percekig tartó ordítást váltottak ki.
Azt hiszem, Kristóf még nem állatkertérett.
A szemben lévő ketrecben amerikai bölények legelésztek békésen. Kristófra már csak a megpillantásuk is sokkolóan hatott, újabb tízperces bőgés. Az sem segített, amikor a kerítéshez közelebb lépve próbáltam megmutatni neki, hogy van ám a bölénynek is gyereke - végtére is a gyerekbölény is nagyjából háromszor akkora volt, mint ő.
Természetesen az őzikesimogatóba is bemerészkedtünk, még ha térdig kellett is gázolni a kis ürülékgolyócskákban. Mondanom sem kell, hogy Kristóf ezt is végigrettegte. Itt sajnos még a babakocsiban sem lehetett biztonságban, mivel a narancsásrga szín eléggé bevadította az egyik legfélelmetesebb külsejű (éppen vedlő) állatot. Amikor a legkisebb őzgida barátságosan közelíteni próbált Kristófhoz, úgy döntöttünk, hogy jobb, ha elhagyjuk az állatsimogatót.
Külön megtiszteltetésnek vettük, hogy a legnagyobb aganccsal rendelkező szarvas hajlandó volt figyelmet szentelni az általunk bedobott fűgombóckáknak (hivatalos zooeledel). Nem így Kristóf, aki azonnal sírógörcsöt kapott, ahogy meglátta közeledni az agancsokat a kerítés felé. A zergéknél ugyanez volt a helyzet. Az egyedüli állat, amitől nem félt állatkerti körútunk első felében, a kilátó alatt magát békésen tisztogató cica volt. Azt akár órákig is elnézegette volna, ha nem unjuk meg előbb.
Aztán persze a gólya és vadkacsa is megnyerte tetszését, még kövekkel is megpróbálta megdobálni szegény állatokat, mire inkább elhagytuk a körletet. A farkas is szimpi volt neki, gondolom, azt hitte, kutya, egyéb indokot nem tudok elképzelni, hogy az ártalmatlan növényevőktől halálra rémült, az igazán veszélyes ragadozót meg havernak tekintette.
Persze a horror csúcsa a háziállat-simogató volt, azon belül is a szürkemarha, de annak megpillantása után már a mangalica és a fehér szamár is - pláne, miután valamelyik hangot is adott ki - hosszú percekig tartó ordítást váltottak ki.
Azt hiszem, Kristóf még nem állatkertérett.
2009. július 23., csütörtök
2009. július 15., szerda
Eetoppa
Azaz "eldobtam". Az első szava, ami nem közvetlenül az életfenntartással és a közvetlen családi viszonyokkal kapcsolatos. Kontextusban helyesen használja, és világosan felismerhető, még ha leírva furán is néz ki.
2009. július 12., vasárnap
Elorozta az egyik sapkámat
majd a sors különös szeszélye folytán belázasodott. Mellesleg ma 17 hónapos.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
