Egyébként pedig jubilált Kristóf. Már amennyiben jubilálásnak, azaz örömködésnek lehet nevezni azt a mennyiségű keserves sírást, ami a mai napba belefért. Kristóf nyilvánvalóan több alvást igényel, mint amennyit végülis véghezvisz. Nem én mondom ezt, sőt, nem is arról van szó, hogy rávetítem a saját alvásigényemet, hanem a vak is látja, hogy szenved szegény, szeretne aludni, de annyi minden érdekes dolog van a világban, amit nem lehet abbahagyni nézni és tapintani és szájba venni. Szóval sír és szenved, és ha ilyenkor kézbe vesszük, csak rosszabbat teszünk, mint ha sírni hagynánk. Nehéz ezt elfogadni nekem, megrögzött gyerekfelvevőnek.
Mozgását tekintve csak hüledezhetünk, állandóan kúszik-mászik a maga sajátos stílusában (egy fóka és egy háromlábú macska mixét kell elképzelni), pelenkázni lényegében lehetetlen kis testi sérülés nélkül, és örülünk, ha nem veti le magát fejjel a kiságyába a pelenkázóról. Felülni is próbál, de egyelőre úgy tűnik, a Z-ülés kényelmesebb neki, mint a normális. Úgy viszont egész sokáig tartja magát, aztán amikor elfárad, akkor jó nagyot koppan a feje.
A mai nap fénypontja egyébként az volt, amikor kinézte magának a folpackos tekercset, elmozgott odáig, megragadta, és látszott, hogy elégedett magával. Játszott is vagy tíz percig ezzel a fölöttébb érdekes tárggyal.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése